, példaképünk és vezérünk elszundikált a parlamentben. Az vesse rá az első nagykövet, akivel még nem esett meg ugyanez. Arra ébred, hogy megbökjük erős vállát: az ő felszólalása következik. Nem esik kétségbe, képviselői laptopján ott lapul egy okos kis program, csak egy gombnyomás, és máris szólásra emelkedhet. Hallgassuk figyelemmel.
Szép jó napot kívánok! Akik csak sokak igényét, sokak mondatát visszhangozzák, kevélykedve azt sulykolják honfitársaink fejébe, hogy Hiller Pisti összezsugorítja, fenyegeti és megfélemlíti a kisembereket, a hátrányos helyzetben levőket, a luxusbaloldal lenyúlja a kisnyugdíjasokat. Tisztességtelen ellenfeleim azt próbálják elhitetni velünk, hogy a kormány lesepri az asztalról, lenyúlja a szülőföld megtartó erejét, Hiller Pisti lefitymálja, fenyegeti és megfélemlíti hazánkat. A hétszázát, az ellenfeleim félnek a számoktól, mint ördög a tömjénfüsttől. A népakarat mögé nem elbújni kell, hanem a népakaratnak meg kell felelni, és arra válaszolni kell. Meggyőződésem, képesek vagyunk rá, hogy ciklusokon átívelő reform előszobájában, 15-milliónyi magyar lélek által feljogosítva kitörve a múlt csapdájából, a jelen szorító vitáiból, éretten, derekasan jelentősen növeljük, megvalósítjuk hazánkat. Mi több, utat a hazának, a magyar büszke, tisztességes vidéknek, önmagunknak, gyermekeinknek, unokáinknak. Győzzük le a kishitűséget!
Számítógép által generált szöveg, konzerv parlamenti beszéd 2006-ból.
A figurák is megkoptak már kissé, a szövegek sem frissek, van tehát némi fráziskésés,
de azért talán még élvezhető.