Költők

***

Lehet, hogy ez már az öregség, de éjszakánként verseket olvasgatok mostanában. Előző este Berzsenyit olvastam, a régit és az újat is, kettőjük életműve összesen nem töltene meg egy rendesebb szakácskönyet. Átrágtam magam Petőfin is, semmi. A mi Berzsenyink sorai közt viszont találtam egy ismerős kifejezést.

Fáradt tolvajai vagyunk már egymásnak,

Lopott perceinkben elcsent szavak hullnak.

Hogy is volt a novellában?

"Változtassa e szent csókkal a fegyvert keresztté nyálam!"

E Ady-tól elcsent szókkal indult a keresztény állam.

Elcsent szavak. Lehet ez véletlen egybeesés? El ne felejtsek rákérdezni.

Berzsenyit a Tisza-tavi horgásztanyáján értem utol másnap. Egyedül mentem, mert megtiltotta, hogy filmesek zavarják a pihenését. Egyébként is kerüli a szereplést. Azt mondta a telefonba, hogy amennyi belőle érdekes, az az írásain keresztül kell hogy hasson.

Nehezen találtam oda, a falu utolsó háza volt az övé, alig látszott ki a nádasból. Pár házzal arrébb egy kocsi, benne az egyik kukkoló a minikamerájával. Intettünk egymásnak.

Csengő nem volt. Kiáltozásomra se jött elő senki. A kertkapu nyitva állt, beléptem. A ház ajtaja is nyitva. Az ajtókeretről színes műanyagszalagok lógtak, láthatóan azért, hogy a temérdek légy ne tudjon kijönni. Kopogtam a kereten, semmi válasz. Félrehajtottam a szalagokat és belestem a félhomályba. Berzsenyi az ágyon feküdt, atlétában, feje furcsán hátrabicsaklott, mellén vörös folt. Tessék, a hulla, amire mindig vágytál, mondta volna mesterem. Basszameg, kiáltottam én.

Berzsenyi felhorkantott, lassan kinyitotta a szemeit és felült. Látszott rajta, hogy egyikünkről sem tudja, hogy kicsoda és hogy került ide. Aztán lassan magára talált.

- A hekus Pestről? – kérdezte.

Végignézett magán.

- Vörösbor. Kicsit sok volt.

Hatalmas, szőke medve volt, ártatlan, kék szemekkel. Az a fajta, akit mindenki első pillantásra megszeret.

- Jól megijesztettük egymást. Reggelizett már? Melegítek pörköltöt. Bort iszik?

Tetszett ez az ember. Ha ötven kilót elcserélne negyven évre, lehetne Matula bácsi. Ettől még akármilyen gazember is lehet, láttam már szőke, kékszemű gyilkost, férfit is, nőt is. Evés közben előadtam a kérdéseimet.

- Csacsi kis írások voltak, jól emlékszem. Én különösen nevetségesen festek bennük. A történetük persze butaság, de gyilkosság meg bonyodalom nélkül nem értek volna ennyit sem. Nem csoda, hogy lecsapott rájuk a bulvársajtó.

Ez új volt.

- Dezsőék nem mondták? Érthetetlen – mondta. Nem kacsintott hozzá, a hangjában volt a kacsintás. – Megtiltotta Dezső, hogy nyilatkozzunk róla, még ő is meg tudta állni szereplés nélkül. Aztán egy pár hét alatt elhalt mindkét ügy. Töltsön még, ha ízlik.

Ízlett, töltöttem. Kérdeztem a kecskerímes versről.

- Mindenki próbálkozik ilyesmivel, ki tizenkét évesen, ki meg vénségére. Komoly költők ezt tagadják, de ha megpiszkálnánk Dezső vagy Attila fiókját, hát az érdekes lehetne. Az enyémben is akadnának furcsaságok, nem tagadom.

Eszembe jutott a versében és a Fejedelemben is felbukkanó kifejezés.

- Nocsak, nyomozó úr, milyen felkészült. Csak nem maga a titkos költő az Utókorból?

- Nem, ez nálam egy új keletű érdeklődés. Néhány napja foglalkozom csak kortárs irodalommal. Azon belül is csak négyük működése a szakterületem.

- Akkor szakértő úr biztos ismeri Sándor tanulmányát is a honfoglaló magyarok meséiről.

Nem ismertem. Csúnya hiba volt, csak verseket olvastam, pedig, most már emlékszem, Kosztolányi írásokról beszélt.

- Bonyolult kis ügy, nem? – kuncogott Berzsenyi. – Sándor témája, tőlem elcsent szavakkal megírva. Én írtam volna, öntudatlanul felidézve egy régi szóképemet? Vagy valaki más, aki éppen ezzel akarja rám terelni a gyanút? Vagy megint csak én, gondolván, hogy éppen ettől fogok gyanún felül állni, hisz nem lehetek ennyire suta, hogy ilyen könnyen lebuktatom magam. És így tovább. Ember legyen a talpán, aki itt eligazodik.

Biztos voltam benne, hogy tudja, ki a szerző.

- Van egy tippem – mondta. – Amit megtartok magamnak.

Egy darabig némán ettünk, ittunk. Kellemes, hűvös félhomály, csend, pörkölt kovászos uborkával, bor. Szinte szégyelltem folytatni.

- Hülye kérdés, de mit csinált aznap, mikor az öreg meghalt? Találkozott vele?

- Viccel? Azt sem tudom, tegnap mit csináltam.

Igazából nem is vártam mást. Kérdeztem még a nőről.

- Ó, Sarolta. Ismeri?

Bólintottam.

- Akkor mit tudnék még mondani? Mindent látott. Ismeri a szellemes mondást a zsiráfról? Dezső gyakran emlegeti, szerintem azt hiszi, ő találta ki, valójában népköltészet. Olyan, mint a zsiráf, szép-szép, de otthonra nem kéne. Így voltam én mindig Saroltával. Mások máshogy voltak vele.

Egy darabig beszélgettünk még irodalomról, pörköltekről, Saroltáról, aztán szelíden kirúgott, dolgozni akart.

Rossz volt a paródia. Ez az ember nem lecsó, őt láttam a legkeményebbnek hármójuk közül. Mellbevágott a hőség, mikor kiléptem a házból. Úgy kellene dolgozni, mint Berzsenyi, szép csendben, hűvösben, kovászos uborkával.

***

El akartam menni az irodalmi lap főszerkesztőjéhez is. Felhívtam és elmondtam, hogy milyen ügyben keresem. Azt felelte, rendőrt hív, ha megjelenek náluk, kamerákkal vagy anélkül. A szerkesztőségben nem fognak nyomozók szaglászni. Csak a saját lelkiismeretének tartozik számadással arról, hogy mikor mit közöl a lapjában. Tudtam, hogy ez nem igaz, valószínűleg éppen a rossz lelkiismerete miatt ilyen harcias. Nem volt kedvem küzdeni vele. Megfenyegetni nem tudom, lefizetni nem akarom.

***

Elmentem Sarolta szalonjába. Azt hiszem, van két nagymenő építész Párizsban, az egyik tervezte a világ összes repülőterét, a másik a fitness-termeket. De lehet, hogy a kettő ugyanaz. Másfél mázsa izom gyönyörködött magában a földig érő tükrökben, egyébként üres volt az egész stúdió. Sarolta nem volt benn. A pultnál unatkozó bombanő is a szalonhoz tartozó belsőépítészeti egységcsomaghoz tartozik. Két altípusa létezik, az egyik a hűvös szakmaiságáról ismert, csak izomtömegről, fehérjékről, súlyokról és fordulatszámokról lehet vele beszélni. A másik az úgynevezett bájos fecsegő típus, ennek képviselőjéhez volt most szerencsém.

- Mit szól ehhez a forrósághoz? – kérdeztem, de kérdezhettem volna bármit.

Elmondta, hogy alig tud aludni éjszakánként a hőségtől, még jó, hogy itt a szalonban van klíma, mert ha nincs vendég, és a főnökasszony sincs benn, tud egy kicsit szundítani. Előfordul gyakran, hogy nincs senki, most különösen rossz nyaruk van, nem is érti, hiszen az előző években a nyár volt a csúcs, mindig tele voltak. Most viszont semmi, a törzsvendégek is elmaradnak, mennek máshová, vannak most új, divatos helyek. Ki kellene találnia valamit a főnökasszonynak, a Royal Muscle-ben élőzenére gyúrnak, a Scampi&T ingyen adja a pizzát, ő ajánlotta, hogy dolgozik szívesen toplessben, de a főnökasszony ehhez túl konzervatív. Én mit szólnék, jó ötletnek tartom?

- Számíthatna rám. Mondja meg a főnöknek, hogy kerestem.

***

Letelt a hét, amit a producer engedélyezett. Nem történt semmi. Eljött az öreg költő halálának harmadik évfordulója, de nem jelent meg újabb írás. Sem a költők, sem a szerkesztő, sem a nő nem tett olyat, amit érdemes lett volna filmre venni. Kosztolányi és József Attila dolgozott, társaságba járt, rendezvényeken jelent meg. Berzsenyi pecázott. A szerkesztő otthon ült. Ha Sarolta nem a szalonjában tartózkodott, akkor ismert figurákkal fagylaltozott a város jelentősebb kávéházaiban, csodálatosan változatos ruhákban. A producer dühöngött.

- Abbahagytuk, Smárló! Kész, nincs több pénzünk arra, hogy lesből filmezzük a kultúrát meg a nádast a Tiszán. Ez nem a Discovery Channel. Húzzál bele ebbe az ügybe, de egyedül, a stábot leállítottam. Két hét múlva leszel adásban, ha addig semmi, majd olvasol fel az emlékirataidból.

Igaza volt. Nyomtam egy barackot a fejére és hazamentem.

Rákaptam a versekre. Elolvastam többször is a négyek életművét. Pótoltam a mulasztásomat és a prózai műveket, kritikákat, tanulmányokat is átnéztem. Semmi. És olvastam másoktól is, verseket, novellákat. Rá kellett jönnöm, hogy műveltségem fehér foltjai összefüggő hómezőt alkotnak. Eleinte azzal mentegettem magam mesterem előtt, hogy a nyomozás kedvéért olvasok, de aztán bevallottam, hogy a saját kedvemért. Furcsa szégyenérzet fogott el időnként, amiért ilyesmivel töltöm a drága időt. Egyszer Berzsenyivel is beszéltem telefonon. Azt tanácsolta, igyak vörösbort ilyenkor.

Egyik este Saroltát is felhívtam. Azt hiszem, rájöttem, ki a gyilkos, mondtam. Ha van kedve most átjönni hozzám, megbeszélhetnénk.

Volt kedve. Amíg vártam rá, József Attilát olvasgattam, az eredetit. Ritkán teszek ilyet, de az egyik versében ceruzával megjelöltem egy sort.