Költők

***

- Látom, jól szórakozott – mondta a nő, mikor a végére értem.

- Vicces volt helyenként. És a történet is jobban tetszett, mint a másikban. Lehet, hogy csak azért, mert nem is akart hihető lenni. Gondolom, ez valami paródia. Vagy tényleg ilyen az irodalmi élet? Az imént azt mondta, mindenki lekötelezettje mindenkinek. Itt meg…

- Itt meg mindenki megfojtaná a másikat. Ez a két dolog jól megfér egymás mellett. Jól szórakozott ezen a férjem is annak idején. Ő sem volt jobb, mint mások, de tudott nevetni magán.

- Tényleg kedves kis szakma. Ezek négyen ugyanazok, mint a másik írásban?

- Igen. Álnéven, de jól felismerhetően. Ahogy mondta, ez paródia. Alaposan el vannak túlozva a figurák, de aki tudja, kikről van szó, könnyen rájuk ismer.

- Petőfi, a macsó, Berzsenyi, a lecsó?

Nevetett, hálás voltam érte. Nagy példaképem ekkor megcsókolta volna.

- Gondolom, most sem tudjuk, ki a szerző – mondtam én, a másik lecsó.

- Jól gondolja.

- Akkor azt sem, ugyanaz írta-e, mint az elsőt. Maga szerint?

- Ez már a maga vadászterülete.

- Mégis, mit gondol?

- Biztos vagyok benne, hogy ugyanaz. Ne kérdezze, miért.

Nem kérdeztem. Nem tanulva korábbi hibámból azt kérdeztem inkább, hogy mennyi igaz az ő és a Petőfinek nevezett költő közötti viszonyból. Csiribiri, zabszalma, mondta erre.

Végigolvastuk együtt, még egyszer. Időnként rákérdeztem erre-arra, hol választ kaptam, hol verset. Kiderült viszont, hogy ez a történet közelebb áll a valósághoz, mint az Utókor. Létezik például a Gyertyamuzsika című kötet, bár a Feszül az érdek meg a Magyarok története nem. Az is igaz volt, hogy többször orvost kellett hívni, amikor az öreget valami felizgatta. Megtudtam, hogy valóban a Kosztolányinak nevezett költő lett később a Társaság elnöke.

- Kriminek is jobb, mint a másik. Ezzel már én is tudok valamit kezdeni – mondtam. – Ha valóban ugyanaz írta mind a kettőt, sokat fejlődött egy év alatt. Biztos észrevette, hogy mindegyik költő, kivéve a lecsót, találkozott vagy találkozhatott volna az öreggel halála napján, ráadásul fel is dühítették valamivel. Hogy is volt? Kosztolányi az új kötetről szeretett volna tapintatosan elbeszélgetni vele, József Attila egy valószínűleg lesújtó kritikát adott át neki, Petőfi pedig magácskával grasszált a kávéház előtt, ahol a férje épp tartózkodott. Hogy ez utóbbi igaz-e vagy sem, ne firtassuk, jelenleg nem érdekelnek a tikkadt szöcskenyájak, sem édesanyja esete a padlással és a mosott ruhákkal. Menjünk tovább. Mindenki tudta azt is, hogy a férjének gyenge a szíve, kerülnie kellett az izgalmakat. Hogy szándékosan izgatták-e fel, nem tudhatjuk, és nincs is az a bíróság, amely ki tudná deríteni. Ha ki is deríti, ez alapján lehetetlen elítélni őket. Mégis fontosnak tartották a végén egymás előtt is letagadni, hogy látták a férjét előző nap, és ráhagyták Berzsenyire, hogy ő találkozott vele utoljára néhány nappal korábban. Vagy az is lehet, hogy csak Berzsenyi előtt tagadják, valójában összejátszottak.

- Fül, maga csodálatos – mondta a nő, és megfogta a kezem.

- Maga is, Sarolta.

- Ne idétlenkedjen. Az elemzéséről beszélek. Maga nagyon figyelmes olvasó.

- Az én szakmámban muszáj figyelni a részletekre – mondtam. Nem tagadom, tényleg büszke voltam magamra.

- Mit figyelt még meg? – kérdezte. Ez már megint a kétszeresen búgó hang volt.

- Például hogy maga is milyen sokat fejlődött egy év alatt. Az első írásban még csak csinos és fiatal feleség, a másodikban már gyönyörű asszony. Alig várom a harmadik írást. Gondolom, most az következik.

Rosszul gondoltam, nem volt harmadik írás. Éppen azt várta tőlem a nő, hogy ne is legyen. Találjam meg a szerzőt, derítsem ki, mi is történt, volt-e gyilkosság egyáltalán, és akadályozzam meg, hogy most, a harmadik évfordulón ismét megjelenjen egy kegyeletsértő novella.

- Sarolta, maga becsapott engem. Azzal hívott, hogy keressem meg a férje gyilkosát. Azt hittem, tudok egy szép véres gyilkosságot mutatni a nézőimnek. Erre most kiderül, hogy irodalomtörténészként akar alkalmazni, vagy jobb esetben lektorként.

- Nagyon haragszik? Gondolja, hogy így már nem is fogom érdekelni a nézőit? – kérdezte, és megszorította a kezem.

- Kit érdekelnek a nézőim? De biztos vagyok benne, hogy így is tetszeni fog nekik.

Nagyjából ezzel váltunk el.

***

Detektívregénybe illő mennyiségű whiskyt fogyasztott el a nő, míg együtt voltunk. Én nem ittam egy kortyot sem, mégis nekem volt rá szükségem, hogy kijózanodjam. Átgondoltam találkozásunkat, és elszégyelltem magam mesterem előtt. A nő elvarázsolt, azt csinált velem, amit akart. Rengeteg kérdés volt még, amit fel kellett volna tennem, de nem tettem fel. Hogy fogadták az írók és olvasók a második novellát? Mi ez az ősmagyar vidám versike? Próbálta-e már ő kideríteni, ki a szerző? Miért gondolja, hogy én ki tudnám deríteni? Miért nem az irodalmár barátaitól kér segítséget? Gondolja-e még rajta kívül valaki, hogy gyilkosság történt? Nekem ez inkább irodalmi ügynek látszott, mint bűnügynek. Ennek ellenére érdekelt.

Kaptam egy névjegyet a nőtől. Nagy Sarolta, személyi edző, Sarolta fitness-szalon. Cím, telefonszám. Szép, erős, egészséges, rézbőrű fiatalemberek vidám csoportja a képen. Középen ő, a legszebb és legvidámabb. Fel akartam hívni, de aztán meggondoltam magam, inkább benézek majd hozzá.

Helyette a tévéseket hívtam fel. Hat kukkolót kértem és teljes diszkréciót. Ígéretes a sztori, mondtam, de egyelőre adásba ne menjen semmi. Egy-egy rejtett kamera kövesse a négy költőt. Könnyű munka, nem gyanítanak semmit. Figyeljék az irodalmi újság szerkesztőségét is. A hatodik pedig tapadjon a nőre, de nagyon óvatosan, vele vigyázni kell. Egy stáb pedig jöjjön velem, meglátogatjuk a költőket. A producer a fogát szívta. Ilyen bizonytalan sztorira nem tud hat embert meg egy kocsit lekötni, mondta. Maximum egy hét, feleltem, addigra be fog érni a vetés. És ha beérik, nagy aratás lesz. A véremet szívjátok, mondta a producer, de tudtam, hogy ez nála már a beleegyezés jele.

***

A producer és kreatív csapata azt javasolta, a műsorban is a novellából ismert neveken szerepeljenek a költők. Kosztolányihoz mentünk először. A Társaság irodájában fogadott, és abba is beleegyezett, hogy kamera előtt beszélgessünk. Ha nem tudtam volna róla, hogy költő, mészárosra tippeltem volna. De szépen és megfontoltan válaszolt a kérdéseimre, látszott rajta, hogy gyakorlott nyilatkozó. Igen, emlékszik a novellákra. Rossz, nevetséges de ártalmatlan írásoknak tartja őket, még csak fel sem bosszantotta magát rajtuk. Nem gondolja, hogy a Társaság tagjai közül bárki publikálna ilyesmit. Nem tudja, ki lehet a szerző és mi lehetett a célja ezekkel az írásokkal. Természetesnek tartja, hogy semmiféle hullámokat nem vertek ezek a kétes értékű művek irodalmunkban. Nem emlékszik már rá, találkozott-e az öreggel halála napján, nem is hiszi, hogy ez három év távlatából lehetséges lenne. Gyilkosság? Kizártnak tartja. Petőfi és az özvegy kapcsolatáról nem tud.

Már kikapcsoltuk a mikrofonokat, az operatőr is pakolni kezdett, amikor utánam szólt.

- Gondolom, mind a négyünkkel el fog beszélgetni – mondta.

- Így van.

- Biztos vagyok benne, áttanulmányozta az írásaimat, mielőtt idejött.

- Nem mondhatnám. Miért?

- Különös. Én biztos megtettem volna a maga helyében.

***

Legjobban Petőfi érdekelt, talán a nő miatt. Kíváncsi voltam Sarolta egykori szeretőjére, már ha valóban nem csak mesék a mesék. Ahogy a költő mondja. De melyik költő?

Kiderült, hogy Petőfi már másfél éve egy amerikai egyetemen tanít. Ennek egyedül a producer örült, egy kukkolóval vékonyabb lett a műsor költségvetése.

József Attilához csak másnap jutottam el, mert megfogadtam Kosztolányi ki nem mondott tanácsát, és elolvastam a verseit, mielőtt felkerestem. Nem találtam bennük semmit, ami a nyomozást segíthette volna.

Ugyanabban a kávéházban találkoztunk, ahová Sarolta hívott két nappal korábban. Neki sem volt kifogása a kamerák ellen. Bajusz, csillogó szemek, pontosan olyan volt, mint ahogy a novella ábrázolta. Ideges volt, egyik cigarettáról a másikra gyújtott. Sokat ivott is beszélgetésünk alatt, de kérte, hogy ezt ne vegyük filmre.

Neki is ugyanazokat a kérdéseket tettem fel, mint előző nap Kosztolányinak. Hogyne, emlékszik az írásokra, a másodikra különösen a frappáns, mókás vers miatt, egy határozottan tehetséges amatőr munkája lehet, de nem tud tippelni, ki írhatta. Az öreg halálának napján vidéken volt, örökre belevésődött emlékezetébe a tiszabecsi művelődési ház képe, ahol a telefont kapta a halálhírrel. Kosztolányi viszont biztos hogy találkozott az öreggel aznap, ezt egy későbbi beszélgetésükben említette. A gyilkosságot sosem hitte ő sem, egyszerű dramaturgiai fogásnak gondolja. A legtöbb író bármit megtenne a hatás kedvéért. Sarolta és Petőfi kapcsolata? Ez közismert, mint ahogy a Kosztolányival való korábbi viszonya is. Sarolta jelentős tényező volt egykor az irodalmi életben.